Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több százezer kismama

A Legfelsőbb Bíróság a mai napon pozitív döntést hozott az úgynevezett "kismama jövedelempótlék" ügyben. A Medgyessy-kormány bebizonyíthatja demokratikus elkötelezettségét, ha magára nézve kötelezőnek ismerje el a független magyar bíróság döntését. A Fidesz nyomatékkal kéri a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jövedelempótléktól elesett több százezer kismama minél előbb, a lehető legegyszerűbb bürokratikus eljárással kaphassa meg az őket megillető juttatást.


Dátum: 2003-06-25 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:53.954280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Legfelsőbb Bíróság a mai napon pozitív döntést hozott az úgynevezett "kismama jövedelempótlék" ügyben. A Medgyessy-kormány ezzel lehetőséget kapott arra, hogy végre bebizonyítsa demokratikus elkötelezettségét, és magára nézve kötelezőnek ismerje el a független magyar bíróság döntését. Nem is tehet másként, hiszen több százezer kismama várja az elmaradt jövedelempótló támogatást, sőt, maga a pénzügyminiszter is ígéretet tett arra, hogy amennyiben az LB ilyen irányú döntést hoz, úgy a kormány utólagosan teljesíti a kifizetést.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nyomatékkal kéri a kormányt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jövedelempótléktól elesett több százezer kismama minél előbb, a lehető legegyszerűbb bürokratikus eljárással kaphassa meg az őket megillető juttatást.

Budapest, 2003. június 25.

Harrach Péter

Szociális Kabinet

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek