Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mediterrán élményfürdő Debrecenben

Az országban egyedülálló fedett mediterrán élményfürdőt adtak át szerdán a debreceni Nagyerdőben; a 2,2 milliárd forintos költséggel épült AQUATICUM nyolc hónap alatt készült el Kertai László Ybl-díjas építész tervei alapján.


Dátum: 2003-06-25 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:55.122805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az avatáskor elmondta: a város a beruházáshoz a Széchenyi Terv fürdőfejlesztési pályázatán egymilliárd forintot nyert el, 700 millió forint hitelt vettek fel, 500 milliót pedig saját forrásból biztosítottak.

A 66 méter átmérőjű kupolacsarnokban 10 csúszdát, úszó-, és hullámmedencét, két barlangfürdőt, sodrófolyót, jacuzzikat, élménymedencéket, mászófalat és szauna centrumot alakítottak ki és helyet kapott egy étterem is. A komplexum egész napos szórakozást kínál minden generáció számára.

Az élményfürdő egyszerre 600 látogatót fogadhat, a külföldi tapasztalatok alapján a nap folyamán körülbelül háromszor cserélődik a vendégkör, így a napi forgalom elérheti a kétezret is.

Az egész évben folyamatosan nyitva tartó élményfürdő jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a Hortobágy-Debrecen-Hajdúszoboszló idegenforgalmi háromszög a jövőben is az ország egyik legfontosabb turisztikai célterülete legyen.

Székely György, a MeH turisztikai államtitkárságának hivatalvezetője is azt hangsúlyozta, hogy olyan új termék lépett be az ország turisztikai kínálatába, amely elsősorban a családok komplex kikapcsolódásához járul hozzá egész esztendőben.

Emlékeztetett: ahol szezonális a turizmus, ott mindig rentabilitási gondokkal küzdenek, míg az egész éves kínálat jelentős bevételt eredményezhet.

Az AQUATICUN Mediterrán Élményfürdőt csütörtöktől látogathatja a közönség. Az egy órás alapdíj - 750, illetve 900 forint - megfizetése után az élményfürdő használati díjai perc alapú elszámolás alapján alakulnak ki személyre szabottan, amelyet chipvezérelt karszalag mér és a fürdőtér különböző helyein található leolvasó terminálokon bármikor ellenőrizni lehet az összeget.

Az integrált rendszerrel a szolgáltatások, így a fürdőzés vagy az étterem is készpénzmozgás nélkül vehető igénybe, s a fürdőzés befejezésekor a pénztárnál kell kiegyenlíteni a napi összeget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek