Negyvenhat intézményt 7200 dolgozóval vesz át az állam Szabolcsban
Negyvenhat eddigi önkormányzati közintézményt, valamint gazdasági társaságot és alapítványt több mint 7200 dolgozóval vesz át tulajdonba az állam Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az átadásról szóló megállapodást a megyei közgyűlés tagjai csütörtöki ülésükön fogadták el Nyíregyházán.
Dátum: 2011-12-29 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:47.791668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tKovács Sándor (Fidesz-KDNP), a Szabolcs megyei közgyűlés alelnöke az MTI kérdésére elmondta: 32 oktatási, kulturális, gyermekvédelmi és szociális közintézmény, illetve 13 helyhatósági gazdasági társaság és alapítvány kerül át állami működtetésbe. Állami tulajdonba kerül a megyei egészségügyi holding is, amely négy kórházat, a nyíregyházit, a mátészalkait, a fehérgyarmat-vásárosnaményit és a nagykállóit működtette eddig. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A holdingnál több mint 4800, míg a másik 45 intézménynél és szervezetnél 2400 dolgozót érint a tulajdonváltás. \xa0\xa0\xa0\xa0Az állam a szabolcsi önkormányzattól átveszi a nyolcmilliárd forintot meghaladó fejlesztési és folyószámlahitelből, illetve a kötvénykibocsátásból és a szállítási tartozásokból álló adósságállományt is. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Seszták Oszkár (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke a tanácskozáson hangsúlyozta: a tulajdonosváltás a közintézmények színvonalasabb működtetését, a szolgáltatások egységesítését teszi lehetővé január elsejétől.\xa0A közgyűlési vezető azt is elmondta, hogy az egészségügyi intézmények a mostani rendben dolgoznak tovább, de később a tulajdonos nyilván átalakítja majd a kórházakat. \xa0\xa0\xa0\xa0A többi közintézmény a megyei kormányhivatal intézményfenntartó központjához kerül, és ez a szervezet lesz a fenntartójuk a jövőben.\xa0Hozzátette: a szabolcsi közintézmények 2010-ben 100 milliárd forint működési támogatást kaptak a központi költségvetéstől, és ezt az összeget 2012-ben hétmilliárd forinttal emelik meg.\xa0Az eddigi közintézmény-fenntartó megyei önkormányzat a jövőben a térségi fejlesztési feladatokat látja el.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0
']