Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államhoz kerülnek az iskolák és a kórházak

Állami fenntartásba, illetve tulajdonba kerülnek január 1-jével egyebek mellett a megyei oktatási és egészségügyi intézmények, köztük a kórházak és a szakrendelők.


Dátum: 2011-12-30 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:50.640011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új önkormányzati törvény (Ötv) alapvetően átrendezi az állam és az önkormányzatok közötti feladat- és hatáskörmegosztást, s rendelkezik arról is, hogy a települések a saját bevételeik növelésére helyi adót vethetnek ki.

A kormány a módosítástól azt várja, hogy az új struktúra költségtakarékos és feladatközpontú lesz, továbbá szigorúbb kereteket szab az önkormányzati autonómiának. A kétharmados jogszabály a településeket együttműködésre, térségi társulások alakítására ösztönzi.

A törvény rögzíti az önkormányzatok ellátandó feladatait, ezek között szerepel a közbiztonság fenntartása, az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés, a hulladékgazdálkodás, a távhőszolgáltatás és a hajléktalanellátás. A fővárosban nem változik meg az eddigi kétszintű önkormányzati rendszer, de több feladat- és hatáskör elkerül a jelenlegi "szintről", így például a hajléktalanellátás felelőssége a jövőben a főváros helyett a kerületeké lesz.

A megyék szerepe alapvetően megváltozik; a jelenlegi intézményfenntartó szerepük teljesen megszűnik, az iskolákat, egészségügyi és szociális intézményeket, valamint az ott dolgozó munkatársakat az állam veszi át. A megyék a jövőben területfejlesztési és területrendezési feladatokat látnak el.

Az új jogszabály megváltoztatta az összeférhetetlenségi szabályokat is, így például polgármester nem lehet országgyűlési képviselő a 2014-es választások után.

Kapcsolódó elemek