Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átláthatóbbá válik a szellemi tulajdon szabályozása

Hatékonyabb és átláthatóbb lesz a kormányzat várakozása szerint a szellemi tulajdonra vonatkozó új szabályozás a vasárnap hatályba lépő törvénymódosítások révén.


Dátum: 2011-12-30 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:53.122134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés december 5-én fogadta el a közös jogkezeléssel kapcsolatos törvényi előírások és az iparjogvédelmi jogszabályok módosításával foglalkozó törvénycsomagot. Az új szabályozás egyebek mellett lehetőséget teremt arra, hogy az európai szabadalmak jogosultjai bizonyítási terhektől szabaduljanak meg a szabadalom teljes szövegének magyar nyelven való benyújtásával.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a törvénymódosítás átláthatóvá teszi a közös jogkezelő szervezetek működését és gazdálkodását a rájuk irányadó számviteli és gazdálkodási követelmények új szabályozásával. Megtöri a törvényi monopóliumot és versenyhelyzetet teremt az azonos alkotói műfaj közös jogkezelését ellátó szervezetek között és a jelenleginél szigorúbb nyilvántartásba vételi szabályokat vezet be.

A szabályozás korlátok közé szorítja a jogosultaknak járó jogdíjakból történő levonást és megteremti a szociális-kulturális célú felhasználás kormányzati kontrollját. Megújítja a díjszabások jóváhagyási rendjét is, így kiszámítható menetrendet vezet be és szélesebb körben írja elő a felhasználók bevonását a díjszabástételek véleményezésébe.

Kapcsolódó elemek