Alkotmányos alap az MNB és a PSZÁF összevonására
Az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény elfogadásával úgy döntött: mindaddig, amíg az államadósság a GDP felét meghaladja, ha az Alkotmánybíróság, az uniós, illetve más bíróság vagy jogalkalmazó szerv döntéséből olyan állami fizetési kötelezettség fakad, amelynek teljesítésére a büdzsében meghatározott pénz nem elég, és a hiányzó összeg nem is pótolható a kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás sérelme nélkül, a kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó hozzájárulást kell megállapítani.
Dátum: 2011-12-30 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:57.093827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője - aki a törvényjavaslatot Harrach Péterrel, a KDNP-frakció vezetőjével közösen terjesztette be - az MTI kérdésére, hogy kinek kell majd hozzájárulást fizetnie, novemberben azt mondta, "nyilvánvalóan mindenkinek", a társadalomnak viselnie kell az ilyen jellegű többletköltségeket.
Az új alaptörvény részét képező átmeneti törvény pénteki elfogadásával a parlament emellett alkotmányos alapot teremtett arra, hogy később összevonják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, s ellátásukra új szervezet jöjjön létre.
Az összevonásról sarkalatos törvény rendelkezhetne. A fideszes Rogán Antal pénteken a parlamentben azt hangoztatta, hogy a kormánytöbbségnek nincs szándéka az összevonásra Simor András hivatali ideje alatt, s ha lett volna, az ugyancsak pénteken elfogadott jegybanktörvényben megtehette volna.