Törvényjavaslat a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
Törvényjavaslatot nyújtott be kormány pénteken, amely vázát adja annak a szabályozási rendszernek, amelyen keresztül megvalósul a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok körének a meghatározása, azok felkutatása, dokumentálása, népszerűsítése, a jelenlegi és a jövő nemzedékkel történő megismertetése és ápolása.
Dátum: 2011-12-30 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:59.517252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA törvényjavaslat indoklása szerint a nemzeti értékek azonosítása, rendszerezése és védelme egy többszörösen összetett, vertikálisan felfutó rendszerben, az úgynevezett Magyar Nemzeti Értékek Piramisában történik. Ahhoz, hogy a hungarikum szónak valóban megkülönböztető szerepe legyen, és hogy a fogalom, ne üresedjen ki, szükséges egy tágabb kör meghatározása, ezen a szinten tehát nemzeti értékekről van szó, amelyek közöl a Hungarikum Bizottság (HB) választja ki a hungarikumokat.
\xa0\xa0\xa0
A HB a megküldött listákat a Magyar Értéktárban összesíti és rendszerezi. Külön jogszabály alapján választja ki a Magyar Értéktárból azokat az értékeket, amelyeket hungarikummá minősít, és ennek megfelelően ezek a hungarikumok gyüjteményébe kerülnek.\xa0A szabályozás fontos része a hungarikum tanúsító védjegy hátterének megteremtése.', 'A hungarikumnak minősülő termékek előállítása kis- és középvállatok beindítását segíti elő, így hosszú távon javítja a vállalkozások életképességét - áll a törvényjavaslat indoklásában. A cél az, hogy minél több vállalkozás viselje a hungarikum tanúsító védjegyet.']