Merényletet terveztek II. János Pál ellen
Boszniai sajtóértesülések szerint szerb szélsőségesek hálózata merényletet tervezett a múlt vasárnap Banja Lukába látogató II.János Pál pápa ellen - közli a ma. hu.
Dátum: 2003-06-25 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:56.908972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Oslobodjenje napilap szarajevói hatalmi körökből származó névtelen forrásokra hivatkozva közölte, hogy Bosznia és Hercegovina rendőrségének és a külföldi titkosszolgálatoknak már két hónappal a pápalátogatás előtt a tudomására jutott, hogy merénylet készül, és ezért körülbelül 200 személyt, közöttük a szerb csetnikmozgalom egyes tagjait is heteken át megfigyelték.
A csetnikmozgalom boszniai ágának elnökét és annak helyettesét egy napig fogva tartotta a rendőrség, s a lapvélemény szerint ez arra utalhat, hogy esetleg ők lehettek az elmaradt támadás szervezői. A szerb szélsőségesek hálózata a szarajevói újság értesülése szerint több szervezetből áll, amelyek közé szerbiai, boszniai szerb és amerikai szerb csoportok tartoznak.
A Republika Srpska csetnikmozgalma 1997-ben Brcsko városában alakult, és 9 körzeti, valamint 61 helyi bizottsága van. Az illetékes hatóságok a jelekből ítélve jól végezték el a vasárnap rájuk háruló nehéz feladatot. A pápalátogatás incidens nélkül zajlott le, s a boszniai szerb köztársaság rendőrsége utóbb még dicsértet is kapott a kiváló szervezésért.
fidesz.hu