Az amerikai gazdaság és társadalom válsága
Dátum: 2012-01-04 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:30:30.288143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Árva László: ...George Packer, a New Yorker publicistája által jegyzett cikk azt taglalja, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedek során fokozatosan felmondták azt a társadalmi konszenzust, amely a második világháborút követően jött létre az alkalmazottak, az üzleti világ és a kormányzat között, és amely azt jelentette, hogy a gazdasági növekedés eredményeit egyenlőbben és szélesebben osztják el az Egyesült Államok társadalmában, mint korábban bármikor. Ez a társadaéólmi konszenzus eredményezte Packer szerint az amerikai álom sikerét, és nagymértékben hozzájárult az amerikai gazdaság sikeréhez is.
(...)
A pénzügyi szférát erős állami ellenőrzés korlátozta a féktelen spekulációkban, amely következtében a kereskedelmi bankok unalmas és végtelenül megbízható szervezetek voltak, amelyeket a Glass-Steagall-törvény elzárt a spekulációs befektetési tevékenységektől. A foigyasztókat hatékony fogyasztóvédelem védte a big business túlhatalma ellen.
(...)
A vietnámi háború utáni időszak kultúrális és gazdasági válságára adott válaszok azonban lassan, de biztosan aláásták ezt a társadalmi megállapodást, és napjainkra egy teljesen új helyzet alakult ki. Az állami ellenőrzésnek és beavatkozásnak nagy teret adó keynesi gazdságpolitikát a 70-es és 80-as évek inflációs korszakát követően a gazdasági liberalizmus váltotta fel, és az állami gazdasági ellenőrzés fokozatos lebontása a big businessnek és pénzügyi köröknek korábban soha nem látott befolyást engedett. Ennek eredménye Packer szerint a gazdasági egyenlőtlenségek jelentős növekedése volt.