Újabb vulkánexpedíció Dorogról Olaszországba
Immár hatodszor indít úgynevezett vulkánexpedíciót szombaton Olaszországba a dorogi Benedek Endre Barlankutató és Természetvédelmi Egyesület - tájékoztatta az MTI-t Lieber Tamás az egyesület elnöke.
Dátum: 2003-06-26 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:58.374959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A július 9-ig tartó út különlegessége, hogy a 18 résztvevő a közelmúlt heves robbanásos kitöréseitől jelentősen átalakult Etna csúcsrégióját is bejárja" - mondta Lieber Tamás. Hozzátette: a Szicíliától északra található Stromboli jelenleg is működő lávafolyamát szokatlan perspektívából, a tengerről tudják csak megfigyelni, mert a hegyet - veszélyessége miatt - lezárták.
Ismertetése szerint e két vulkán mellett az úgynevezett szunnyadókat, a Vezúvot és a Vulcanot is felkeresi a kutatókból, tanárokból és diákokból álló expedíció.
Az út célja a témával kapcsolatos tapasztalatszerzés, kőzetek és ásványok gyűjtése.
Az egyesület vulkánkitörésekre specializálódott csoportja legutóbb 2002. november végén járt Olaszországban, hozott fényképeket az Etna akkori kitöréséről.
Az 1992-ben alakult egyesületnek jelenleg mintegy 100 tagja van. Tevékenysége a kezdetekben a Dorog és Esztergom határában lévő sátorkőpusztai barlang megóvására és bemutatására terjedt ki. Az utóbbi években ez egészült ki a szélesebb körű természet- és környezetvédelem, valamint a tudományos megfigyelések végzése és az ismeretterjesztés témakörével.
MTI - fidesz.hu