Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kehi: tízmilliárdokat nyelhettek el a magánkasszák

A Magyar Nemzet információi szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elkészítette azt a jelentéstervezetet, amely a hazai magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának vizsgálati eredményeit tartalmazza. Ez alapján több büntetőfeljelentés is születhet.


Dátum: 2012-01-05 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:30:39.177214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA napilap csütörtöki száma ismerteti, hogy a kormány számára készült dokumentum egyebek között megállapítja, hogy az egyik pénztár úgy fizetett saját munkatársainak 55 millió forint értékű bónuszt a gazdasági válság kirobbanását követő években, hogy tagjainak veszteséges működés mellett folyamatosan negatív hozamokat produkált. Ilyen feltételek mellett erre a kasszának a saját szabályzata alapján sem lett volna lehetősége, ráadásul a jutalmak egy részét a működési költségek terhére számolták el.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A lap információi szerint előfordult olyan eset is, amikor a pénztár vezetése úgy hajtott végre bérfejlesztést, hogy már a tervezés szakaszában tisztában volt azzal, a pénztártagoknak veszteséget fognak termelni. A jelentésben szereplő kárérték és elmaradt vagyoni előny várhatóan elérheti a több tízmilliárd forintot - véli egy kormányzati forrás a Magyar Nemzet szerint.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A napilap forrásai szerint a Kehi hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatti büntetőfeljelentések mellett várhatóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, illetve a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál is eljárásokat kezdeményez majd.', '']

Kapcsolódó elemek