Csaknem 50 ezren tanulhatnak majd állami finanszírozással
Elfogadta a kormány az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat - közölte az oktatási államtitkár a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Tájékoztatása szerint csaknem 50 ezer hallgató tanulhat majd úgy, hogy tanulmányi költségeit részben vagy egészben az állam fizeti majd.
Dátum: 2012-01-05 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:30:44.088174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hoffmann Rózsa azt mondta, mindenki bejuthat a felsőoktatásba, aki elér legalább 240 pontot. Az új felsőoktatási törvényben meghatározott három finanszírozási formáról kifejtette: mintegy 34 ezer hallgatónak - "értelemszerűen a legjobbaknak", legnagyobb arányban a műszaki, természettudományi és informatikai szakokon - száz százalékban fizeti majd az állam a tanulmányi költségét, 15.550 hallgató esetében pedig a képzési költség mintegy felét fogja fedezni az állam.
Mint fogalmazott: a kabinet "ezáltal bővíteni tudja azoknak a képzéseknek a körét, amely vélhetőleg a gazdaság motorjai lesznek". A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik nem kapnak állami ösztöndíjat, nekik elindul a diákhitel 2., amely "komoly állami kamatgaranciával" fedezi az érintett hallgatók tanulmányait - ismertette. Megjegyezte, megmarad a diákhitel 1. is, amelyet mindenki igénybe vehet.
A fizetendő költségekről Hoffmann Rózsa azt mondta, a kormány határösszegeket közöl az egyetemekkel, főiskolákkal, amelyek ezen határokon belül fixálhatják a saját intézményük vonatkozásában a képzések költségeit. Az összegek nem sokban térnek el azoktól, amelyeket eddig a felsőoktatási intézmények a költségtérítéses hallgatóiktól kértek - fűzte hozzá.
A 2012. szeptember 1-jétől induló szakok képzési költségei körülbelül két héten belül dőlnek el, erről a felvételi tájékoztató internetes változatában tájékozódhatnak az érintettek. Az így megállapított képzési költségek a felsőoktatásba újonnan belépőkre vonatkoznak, a már hallgatói státuszban lévők változatlan feltételekkel folytathatják tanulmányaikat.
['\n\t\t\n\t\tA hallgatókkal kötendő szerződést firtató kérdésre az államtitkár azt mondta: azok a hallgatók számíthatnak ilyen szerződésre, akiknek képzését az állam fogja fedezni. Hozzátette, ez az idén induló évfolyamra már érvényes lesz.\xa0Hoffmann Rózsa kérésre válaszolva közölte: egyelőre nincs tapasztalat arról, hogy az államilag finanszírozott keretszám szűkítése hogyan érintheti az egyes felsőoktatási intézményeket.', 'Mint mondta, ha megtörténik, hogy egy-egy szakot nem sikerül feltölteni, abban az esetben az egyes intézményeknek maguknak kell megtalálniuk a racionalizálási utakat. Hozzátette, a költségtérítést vállaló hallgatók száma ugyanakkor az elmúlt időszakban is évről évre emelkedett.
\xa0\xa0\xa0
A sajtótájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: a magyar felsőoktatás lehetőségeit a demográfiai helyzet, a gazdasági és társadalmi igények összessége alapján kell meghatározni. A keretszámok meghatározásakor a kabinet célja az volt, hogy egy korszerű, versenyképes, tudásalapú felsőoktatás jöjjön létre, amely valós nemzetgazdasági és munkaerő-piaci szempontokat vesz figyelembe - tette hozzá.']