Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fellegi Tamás szavaira erősödik a forint

A forint erősödött azt követően, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter az IMF-egyeztetésről beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón.


Dátum: 2012-01-05 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:30:45.164000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A délelőtt folyamán 324,27 forintos euró jegyzésen elért árfolyam-mélypontról a forint 322 alatti euró jegyzésekre erősödött. A svájci frank 266 forint feletti árfolyamról 264 közelébe, a dollár 252 forintról 250 forintra, a japán jen 3,2800 forintról 3,2600 forintra gyengült.

Fellegi Tamás egyebek mellett azt mondta, hogy a kormány tisztában van a helyzet komolyságával és azzal, hogy mi a tétje az IMF-tárgyalásoknak, ezért határozott szándéka, hogy minél gyorsabb megállapodást érjen el. Azt is elmondta: olyan készenléti hitel elfogadható Magyarország számára, amely rögzíti, hogy van benne elővigyázatossági elem, tehát nem azonnali hitelfelvételt jelent. Megerősítette azt is: a kormány kész bármilyen kérdésben egyeztetni az IMF-fel és az EU-val.

Kapcsolódó elemek