Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kinevezték a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumának tagjait

Felállt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új szakkollégiumi rendszere; a frissen kinevezett kurátorok névsorát és a kollégiumok tervezett idei költségvetését a szervezet pénteki budapesti sajtóreggelijén ismertette L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.


Dátum: 2012-01-06 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:30:58.921150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az októberben hivatalba lépett új elnöknek köszönhetően az NKA-t érintő aktív jogalkotási folyamat zajlott le, amelynek eredményeként a kulturális alap az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik, és több új forrásból is gazdálkodhat majd - emlékeztetett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

L. Simon László elmondta: az előzetes tervek szerint a kilenc kollégium mintegy 5 milliárd forintot fordíthat pályázati támogatásra, ezen felül a miniszteri keret várhatóan 1,7 milliárd forint lesz. Ezek a kalkulált zárolásokkal csökkentett összegek, amelyekben nincsenek benne az ötös lottó játékadójának 90 százalékán túli, egyéb bevételek - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek