Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Répás: Szlovákia ellentmond az uniós normáknak

Szlovákiában eddig huszonnégyen veszítették el szlovák állampolgárságukat amiatt, hogy felvették a magyar állampolgárságot. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, a honosításukat nyíltan vállalók közül többen készek arra, hogy végigvigyék azt a jogi procedúrát Szlovákiában, ami ügyükben eredményre vezethet. A szlovák állampolgárságukhoz ragaszkodó magyarok és a magyar kormányzat is azt mondja, hogy a kérdést illetően a szlovák jogrendszeren belül ellentmondás van, amelyre a bírósági fórumokon jogorvoslatot lehet találni. A magyar kormány ehhez a harchoz minden lehetséges segítséget megad az érintetteknek.


Dátum: 2012-01-06 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:30:59.652070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tisztségviselője szerint a szlovák alkotmány egyértelműen kimondja, hogy senki sem fosztható meg akarata ellenére az állampolgárságától. A szlovák állampolgársági törvény sem ab ovo veti el a kettős állampolgárság intézményét, hiszen bizonyos esetekben megengedi azt. „Nem beszélve arról, hogy ugye korábban a szlovákok korábban hasonló módon nyújtottak állampolgárságot a határokon túl élő szlovákoknak, mint ahogy azt most Magyarország teszi.”

Emellett például, ha egy svéd Pozsonyban kezd el dolgozni, és Szlovákiában is honosíttatni szeretné magát, a hatóságok nem követelik meg tőle, hogy ezért mondjon le svéd állampolgárságáról. „Tehát ma is válhat valaki kettős állampolgárrá Szlovákiában. Ez pedig azt jelenti, hogy a törvény csak az állampolgárok egy bizonyos csoportját diszkriminálja” – mondta a államtitkár. Répás Zsuzsanna szerint ez ellentmond az Európai Unió alapvető normáinak.

A teljes cikket itt olvashatja.

Kapcsolódó elemek