Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szolgálatba álltak a honvéd palotaőrök

Schmitt Pál köztársasági elnök jelenlétében szolgálatba álltak a honvédség palotaőrei szombaton a budai várban, a Sándor-palota előtt.


Dátum: 2012-01-07 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:05.853815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beszédet megelőzően a palotaőrök felvonták a köztársasági elnök főparancsnoki lobogóját, és megkezdték az őrséget. Ezentúl óránként tartanak őrségváltást, délben pedig fegyveres alaki bemutatót is. A 32-es Nemzeti Honvéd Díszegység katonái a Belügyminisztériumhoz tartozó Köztársasági Őrezredtől vették át a Sándor-palota protokolláris őrzését. Az őrezred egyébként korábban átadta a Szent Korona őrzését is a honvédségnek.

Az eseményen jelen volt Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök is.

Kapcsolódó elemek