Vízkereszt - A Betlehemi királyok hazaérkeztek
Hatodik alkalommal rendezte meg Kaposfüred részönkormányzata, a Bendek Elek tagiskola, az óvoda és az Együd Árpád Kulturális központ, valamint a Meteor természetjáró egyesület munkatársainak segítségével a "Három királyok" túrát - tájékoztatott dr.Heintz Tamás országgyűlési képviselő.
Dátum: 2012-01-07 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:06.877584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az éjszakai szélvihar után csodás, tavaszt váró melegben és hangulatban csaknem hatszáz résztvevő várakozott arra, hogy meglátogassa Kaposfüred egyik „gyöngyszemét”, a szőlőhegyet.
Az indulás előtt Nyéki Kálmán Atya felolvasta az Evangélium Napkeleti Bölcsek látogatásáról szóló részét, majd megáldotta a túrán részvevőket. Ezt követően megemlékeztünk az elmúlt évben elhunyt Vukov Péterről, aki a korábbi túrák lelkes szervezője volt, és mindazokról, akik az elmúlt években kirándultak velünk, de ma már az égi békességből néznek le reánk.
De hogyan kötődik mindennapjainkhoz ez a tavaszt váró kirándulás? A nevezési díj egy tábla csokoládé, melyet Kaposvár legnehezebb sorban élő polgárai, a hajléktalan szálló gondozottjai, és a Borostyánvirág anyaotthon lakói kapnak. Az anyaotthon lakói velünk voltak idén is, érezték azt a szeretetet, mellyel mindannyiunkat vártak a füredi szőlősgazdák. Ők voltak az „otthon” megszemélyesítői, akik forralt borral, a fiatalokat forró teával és „csókálló” hagymás zsíros kenyérrel látták vendégül a több mint félezer „Háromkirályt”.
De miért is tesszük mindezt, immár hatodik éve? Mert bízunk abban, hogy a karácsonyi egymásra figyelés és odaadó szeretet nem múlhat el, ki kell annak tartania egy egész évig, a következő Úrjövet, a következő Advent idejéig! Akkor az egész évünk Krisztus szeretetében, hitében telhet el, melyre Magyarországnak és a Világnak is mérhetetlen szüksége látszik - fogalmazott dr.Heintz Tamás.
Képgaléria megtekinthető itt.