Rendőrörs minden háromszéki faluban
Valamennyi háromszéki faluban rendőrőrörsöket létesítenek. Domnica Victor, a Kovászna megyei rendőrség közrendészeti osztályának parancsnoka elmondta, hogy nemrégiben indították be a "csendes vidéki települések" című programot, amelynek következtében nagyobb lesz a közbiztonság.
Dátum: 2003-06-26 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:00.444699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek során Háromszéket 6 közbiztonsági kerületre osztották. A parancsnok közölte, hogy ezáltal jelentősen megnő a rendőrség hatékonysága, hiszen eddig minden rendbontáskor egy központi irodából kellett engedélyt kérni a közbelépésre. Most azonban a körzet-parancsnokok - ismerve a helyi sajátosságokat - függetlenül dönthetnek a rendőrségi akciókról.
Forrás: transindex.hu
fidesz.hu