Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós javaslatcsomagot küld a kormányfőnek a BKV ügyében

Tarlós István főpolgármester hét-nyolc pontból álló javaslatcsomagot küld Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn a BKV helyzetének hosszú távú rendezése kapcsán.


Dátum: 2012-01-09 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:14.454066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városvezető a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának hétfő reggel nyilatkozva kívánatosnak nevezte a hosszú távú megoldást, ugyanakkor megjegyezte, ha "most a rövid távú problémát nem oldjuk meg a kormánnyal közösen, akkor semmiféle hosszú távú megoldásnak nincs értelme és létjogosultsága, mert másfél hónapon belül összeomlik a BKV". Mint hangsúlyozta: egy év alatt húsz év "felhalmozott szervezetlenségét" ebben a gazdasági helyzetben nem lehetett végigvinni.

A kormányfőnek készített javaslatcsomagról elmondta, hogy az abban foglaltak többnyire ismert pontok, de van köztük új elem is. Mint kifejtette, a személyszállítási törvény alapján kiemelnék a rossz hatékonysággal folytatott tevékenységeket a BKV kereteiből, amelyek jegyzéke már készen van; ki kell építeni a behajtási díj bevezetéséhez szükséges technikai berendezéseket; továbbá megkezdték az őrzött P+R parkolók építését.

Tarlós István közlése szerint a működés finanszírozásához két súlyos intézkedést kell hozni párhuzamosan: a közlekedési adó bevezetését és a forrásmegosztási törvény átalakítását. Kitért arra is, hogy a főváros költségvetése kapcsán többször említett "bűvös és érthetetlen 700 milliárdos szám" csak úgy nyerhet értelmet, ha a főváros költségvetését és a kerületekét összeadják, ám hogy a kerületek részt vesznek-e a közlekedés finanszírozásában, az nem megállapodás, hanem jogszabály kérdése – hangsúlyozta a főpolgármester, hozzátéve, hogy "a jelenlegi jogszabályok ezt éppenséggel kizárják".

Tarlós István a javaslatok között említette az egységes parkolási rendszer szükségességét is, amelyet az új önkormányzati törvény szintén kizár, miközben - álláspontja szerint - az ebből származó bevételeket a tömegközlekedésre kellene fordítani. A főpolgármester meglátása szerint ki kell szervezni, legalább részlegesen, a buszszolgáltatást, valamint műszaki-gazdasági szempontból létre kell hozni a MÁV–BKV–Volán holdingot.

Kapcsolódó elemek