Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A MÁV elővárosi járműparkjának fejlesztése

A közlekedési kormányzat szándéka, hogy az elővárosi közlekedésben jelentős áttörést érjen el, javítsa a főváros közlekedési helyzetét - hangsúlyozta Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára hétfőn, a MÁV Rt.-nél, ahol a már felújított elővárosi kocsikat mutatták be.


Dátum: 2002-03-18 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:47.059999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az űállamtitkár szerint a tömegközlekedés akkor tud versenyképes lenni, ha megfelelő szolgáltatási színvonalat nyújt, javulnak a tömegközlekedés feltételei, és több utas veszi igénybe a szolgáltatást.

Manninger Jenő elmondta: továbbra is szeretnék, ha megalakulna a Budapesti Közlekedési Szövetség és közös bérletet vezetnének be. Jelezte: folyik az egyeztetés a Budapest környéki településeken a P+R rendszer kialakításáról.

A MÁV tájékoztatása szerint 136 elővárosi vasúti kocsi felújításán dolgoznak mintegy 10 milliárd forint értékben. A budapesti elővárosi forgalomban közlekedő vasúti kocsik átlagéletkora 33 év. A 136 elővárosi kocsi felújításának finanszírozásában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 38,6 millió euró hitelt nyújtott, a MÁV 421,6 millió forint saját forrással járul hozzá a költségekhez. Az elővárosi kocsikat Dunakeszin újítják fel, az első járműveket 2002 közepén állítják forgalomba a Budapest-Szolnok közötti részen. Az utolsó kocsi 2003 végén készül el.

A vasútfejlesztési program részeként 13 iker motorkocsit szereznek be 7,7 milliárd forint értékben. A Siemens iker motorkocsik első darabjai 16 hónap múlva állnak forgalomba. A 13 iker motorkocsi vásárlásához a környezetvédelmi alap célelőirányzata 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott évi 500 millió forint összegben.

A Siemens szállítja majd a MÁV-nak azt a tíz két áramnemű mozdonyt, melynek első darabját április 3-án mutatják be a vasúttársaságnál. A tervek szerint a mozdonyok Budapest és Bécs között fognak közlekedni.

Negyven sínbuszt vásárol a MÁV Oroszországból, az orosz államadósság terhére. Az üzlet értéke százmillió dollár, és várhatóan 2002 április végén érkezik meg az orosz sínbusz prototípusa, és az év végéig további tíz orosz sínbuszt vehet át a MÁV. A sínbuszokat elsősorban mellékvonali személyszállításhoz használják, jelenlegi elképzelések szerint a Budapest-Esztergom közötti, illetve a miskolci, a hatvani és celldömölki elővárosi forgalomban.

A járműbemutatóra meghívottak Dunakeszin megtekintették az elővárosi járműfelújítás munkafázisait.

Kapcsolódó elemek