Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb zászlóvita Sepsiszentgyörgyön

Utoljára figyelmeztette a Kovászna megyei prefektúra Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármestert, hogy cserélje ki a polgármesteri hivatal épületén lévő szakadt és kifakult román nemzeti lobogót. A polgármesternek Horia Grama prefektus felszólítása értelmében három napon belül kellene lecserélnie a trikolórt, ellenkező esetben 15 millió lejes bírságra számíthat.


Dátum: 2003-06-26 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:01.017760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Albert Álmos azonban kijelentette, nem tudja, hogy a városháza tetején elhelyezett zászló cseréje kinek a hatáskörébe tartozik. A polgármester nem hajlandó lecserélni a zászlót, mivel elmondása szerint azt először a román hadsereg tűzte ki 1944-ben, a város elfoglalása során, és azóta a megyei hegyivadász alakulat viseli gondját. A polgármester közölte, a prefektúra figyelmeztetésének kézhez kapása után sem tehet mást, mint hogy értesíti a hegyivadászokat, hogy ismét cseréljék ki a zászlót.

Forrás: Westel Press

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek