Fellegi megkezdte a tárgyalásokat az IMF-fel
Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - tájékoztatta az MTI-t a washingtoni magyar nagykövetség.
Dátum: 2012-01-10 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:21.082462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA miniszter a hét során több alkalommal találkozik az IMF vezetőivel, és csütörtökön találkozik Christine Lagarde IMF- főigazgatóval. Programja részeként találkozik az amerikai külügyminisztérium illetékeseivel is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az IMF-fel folytatandó hivatalos tárgyalások előkészítésére és az előzetes álláspontok egyeztetésére Washingtonba utazott delegáció tagja Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke és Pleschinger Gyula, az NGM államtitkára is. A nagykövetség sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy a kormány együttműködik a Magyar Nemzeti Bankkal, továbbra is tiszteletben tartja és biztosítja függetlenségét.\xa0\xa0
\xa0\xa0\xa0\xa0
"Határozott kormányzati szándék az egyeztetéseket követően egy gyors megállapodás elérése, amely hozzájárul a piaci bizalom helyreállításához. Az ország piaci finanszírozásának biztosításához a nemzetközi pénzügyi szervezetek hitelei által kínált védőhálót biztosító konstrukcióra van szükség" - hangsúlyozza a washingtoni nagykövetség közleménye.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalásokat megelőzően az MTI-vel közölte: Fellegi Tamás főtárgyaló mandátuma négy kérdésre terjed ki. E szerint a tárca nélküli miniszter minden olyan hitelformát elfogadhat újabb kormányzati egyeztetés nélkül, amely abban segíti Magyarországot, hogy továbbra is a nemzetközi pénzügyi piacokról finanszírozhassa magát, vagyis amely nem kiváltja a piaci finanszírozást, hanem "megerősít bennünket a piacokon".
\xa0\xa0\xa0\xa0
"Ezért mondjuk azt, hogy mi az IMF-től egy védelmi hálót várunk. Az ország működéséhez szükséges pénzt a piacokról akarjuk megszerezni, de világos jelzést akarunk adni nekik, hogy Magyarország az elérhető források beszűkülése, az euróválság jelentős elhúzódása esetén is rendelkezik azokkal a forrásokkal, amelyek a biztonságos működéshez és a növekedéshez szükségesek" - mondta.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Fellegi Tamás azt is egyértelműsítheti a tárgyalásokon - folytatta a kormányfő -, hogy Magyarország készen áll arra, hogy az IMF-fel egyeztetve hajtsa végre azt a programot, amelyben megállapodnak. Természetesnek tartja ugyanis, hogy az IMF olyan gazdaságpolitikát akar látni Magyarországon, amely garancia arra, hogy visszakapja a pénzét.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A főtárgyaló meg fogja erősíteni azt a kormányzati vállalást is, hogy a válságadók kivezetése után a 2013-as költségvetés hiánya is 3 százalék alatt lesz - közölte a miniszterelnök. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak, azok során minden olyan kérdés megvitatható, amelyet a tárgyalófelek szükségesnek tartanak" - rögzítette Orbán Viktor Fellegi Tamás mandátumának negyedik pontját.', '']