Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagykanizsa: júniusra elkészül a belváros rehabilitációja

A nagykanizsai városrehabilitációs program  keretében elkészül júniusra a belváros felújítása, amelyre mintegy 1,6 milliárd forintot fordítanak - közölte a város polgármestere a munkálatok jelenlegi állásáról beszámoló keddi sajtótájékoztatón.


Dátum: 2012-01-10 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:27.675223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) a 2010 nyarán indult átalakítások eddigi eredményeit ismertetve elmondta: elsőként a Huszti téri körforgalom készült el, amelyet a Zrínyi és Teleki utca összekötése követett. A belváros rekonstrukciója már befejeződhetett volna, de a munkálatokat át kellett ütemezni, hogy a városban szintén most zajló, több mint 11 milliárd forintos csatornaberuházási projekt kivitelezésével összehangolják. A polgármester tavaly nyáron jelezte már, hogy az eredetileg 2011 októberére tervezett befejezési határidőt a csatornázás miatt 2012. június végére módosították. A keddi sajtótájékoztatón megerősítette, hogy ez utóbbi időpontra lezárul a nagykanizsai belváros átépítése. A város főterén már áll a zenepavilon, és elkészült a szökőkút, s a térkövezés jelentős részét is befejezték már. Elkészült a Kinizsi és a Sugár utca között egy új tehermentesítő út, amelynek még épülő folytatása a Petőfi utcáig tart majd. Cseresnyés Péter kifejtette azt is: az 1,6 milliárd forintos munkálatok - amelyhez uniós és hazai forrásból közel 900 millió forintot nyert a város - jórészt helyi alvállalkozókkal folynak, akik mintegy 100 embernek adnak munkát.

Szabó Attila, a kivitelezést elnyerő NK-VR Konzorcium projektvezetője elmondta: a főtéren január közepén, a csatornaépítést követően veszik át a munkaterületet. A tér északi részén, nyugati oldalán és a városháza előtti területen kiváltják a jelenlegi vízvezetékeket, kiépítik az új közvilágítási hálózatot, illetve elkészítik a még hiányzó térburkolatokat, és telepítik a növényzetet.  Az Erzsébet tér rekonstrukciójával párhuzamosan kialakítják a tehermentesítő út hiányzó szakaszát. A tervek szerint a munkálatokkal júniusra mindenütt végeznek, de a remények szerint már áprilisban ideiglenesen forgalomba helyezhetik Nagykanizsán az új vagy felújított belvárosi utakat.

Kapcsolódó elemek