Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása

Nagyon jónak nevezte a január 1-én életbe lépett, nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatását az országos tiszti főorvos kedden Szekszárdon.


Dátum: 2012-01-11 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:31.861092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Paller Judit sajtótájékoztatón az eddigi tapasztalatokról azt mondta, hogy a munkáltatók, a vendéglátóhelyek tulajdonosai eleinte ódzkodtak az új szabályoktól, de "ma már úgy gondolkodnak, meg kell felelniük a törvénynek".Mint mondta, az első negyedévben a népegészségügyi szervek munkatársai segítséget nyújtanak a dohányzóhelyek kijelölésében, ugyanakkor megjegyezte, jelenleg probléma, hogy ezeket a helyeket hol lehet kijelölni.

Az országos tiszti főorvos utalt arra, hogy a törvény szerint a közforgalmú helyek bejáratától ötméteres távolságon belül tilos a dohányzás, de esetenként nem egyértelmű, hogy mit tekinthető bejáratnak. Abban az épületkomplexumban például, ahol egészségügyi intézmény van, egyáltalán nem lehet kijelölni dohányzóhelyeket, ez alól sokan megpróbálnak kibújni - tette hozzá. Paller Judit arról is beszámolt, hogy a népegészségügyi szervek munkatársai továbbképzéseken vesznek részt, hogy egységesen értelmezzék a törvényt.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény szerint magánszemélyek esetében legfeljebb 50 ezer, intézmények esetén két és fél millió forint egészségvédelmi bírság szabható ki a dohányzási tilalom megsértőivel szemben; március 31-ig azonban a népegészségügyi szakigazgatási szervek mellőzik a bírság kiszabását.

Kapcsolódó elemek