Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szocialisták nem pontosan értették, mit mondott Brüsszel"

A Fidesz szerint a szocialisták nem pontosan értették, mit mondott az Európai Bizottság, amely világossá tette, hogy még tart a magyar törvények vizsgálata - írta a párt szóvivője szerdai közleményben.


Dátum: 2012-01-11 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:42.518686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Selmeczi Gabriella az MSZP a nap folyamán megismételt azon javaslatára reagált, hogy a parlament jövő hétfőn rendkívüli ülésen, a házszabálytól eltérve módosítsa az Európai Unió által kifogásolt jogszabályokat: a stabilitási- és a jegybanktörvényt, a bírák nyugdíjazására vonatkozó szabályozást, és helyezze vissza jogkörébe az adatvédelmi biztost.

Selmeczi Gabriella közleményében azt írta, "úgy tűnik, hogy a szocialisták nem pontosan értették, mit mondott az Európai Bizottság - azt most ne firtassuk, hogy elvakultság vagy alkalmatlanság miatt nem értették". Úgy fogalmazott: "Az Európai Bizottság világossá tette, hogy még zajlik a magyar törvények vizsgálata, a magyar kormány pedig leszögezte, hogy kész a további konzultációkra."

Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: az Európai Bizottság egy hetet adott Orbán Viktornak a visszavonulásra, "a demokrácia helyreállítására", mígnem az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye jövő kedden ismét napirendjére tűzi a nemrégiben elfogadott magyar törvények ügyét.

Kapcsolódó elemek