Miskolc segít a gyermekét tűzben elvesztett anyának
Segít a miskolci önkormányzat annak az anyának, akinek másféléves gyermeke a család házában tűzben halt meg a napokban - mondta Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-nek szerdán.
Dátum: 2012-01-12 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:44.902747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Miskolci Családsegítő Központ és a város önkormányzata azonnal segítségére sietett annak a családnak, amelynek hétfőn leégett a háza és elvesztette legkisebb gyermekét - közölte a szóvivő.
\xa0\xa0\xa0
Mint mondta: a Családsegítő Szolgálat munkatársai a család ügyeinek intézésében nyújtottak segítséget, a polgármesteri hivatal pedig azonnali átmeneti segélyt és rendkívüli gyermekvédelmi támogatást folyósított a családnak.
\xa0\xa0\xa0
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden rendelt el nyomozást és büntetőeljárás részeként vizsgálja a hétfői - a másfél éves kislány halálával végződő - miskolci tűzeset körülményeit.
\xa0\xa0\xa0
A házban a 25 éves anya tartózkodott másfél és négyéves kislányaival. A lángra kapott ingatlanból az anya csak a nagyobbik gyermeket tudta kimenekíteni.
\xa0\xa0\xa0
Az igazságügyi tűzszakértő bevonásával elvégzett szemle adatai alapján felmerült a gyanúja annak, hogy az ingatlanban a tűz a nem szakszerűen kialakított elektromos hálózat hibája miatt következhetett be.', 'Bérlakást kap a tűzesetben szerencsétlenül járt család', 'Bérlakást utal ki a miskolci polgármesteri hivatal annak a szerencsétlenül járt családnak, amelynek hétfőn leégett a háza, a tűzben pedig meghalt a másfél éves gyermeke - tájékoztatta a polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön az MTI-t.', 'Dobos Tímea elmondta: a hivatal dolgozói pénzt gyűjtöttek a családnak, ezt január 13-án adja át Miskolc két alpolgármestere és jegyzője, és ezen a napon kapja meg a család annak a lakásnak a kulcsát, amelyet átmeneti segítségként utalt ki számukra a város.']