Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A kormány minden kérdésben nyitott a konzultációra"

A nemzeti ügyek kormánya azzal teremti meg a fenntartható gazdaságpolitika alapjait, hogy csökkenti az államadósságot és a költségvetési hiányt, valamint növeli a foglalkoztatást. - mondta Szijjártó Péter csütörtökön a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.


Dátum: 2012-01-12 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:45.275677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy hét gondolkodási időt adott az Európai Bizottság a magyar kormánynak, hogy lépjen az országot érintő, vitatott kérdésekben, egyebek mellett a jegybanktörvény módosításának ügyében.

Ellenkező esetben 2013-tól uniós forrásokat vonhatnak meg Magyarországtól. A Reuters szerint mintegy 480 milliárd forint támogatástól eshet el az ország, ha nem teljesülnek az Európai Bizottság feltételei - mondta a Duna TV Közbeszéd című műsorának Baraczka Eszter, az MTI Hírcentrum brüsszeli tudósítója.

A döntés azonban nem automatikus, a bizottság pedig nem ultimátumot adott Magyarországnak, csupán ajánlásokat fogalmaz meg - derült ki Barroso elnök szóvivőjének nyilatkozatából. Azokat a projekteket, amelyek korábban már elnyerték a támogatást, továbbra is, az EB értékelésétől függetlenül finanszírozzák majd - mondta Baraczka Eszter.

A biztosi kollégium jövő héten kedden ül össze és nagy valószínűséggel ekkor dől el, hogy a kifogásolt törvények megfelelnek-e az uniós jognak.

Az értékelésig viszont biztosan nem hívják össze a magyar Országgyűlést, megvárják a konkrét észrevételeket - mondta a Közbeszédben Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője szerint normális folyamat, hogy vizsgálják az elfogadott törvényeket, a kormány pedig minden kérdésben nyitott a konzultációra - tette hozzá.

A jegybank törvény nagy előrelépés a nemzeti bank függetlensége terén, és a korábbi 15 javasolt intézkedésből 13-at be is épített a kormány a végleges törvényjavaslatba - mondta Szijjártó Péter arra reagálva, hogy ezt a törvényt kifogásolta legjobban Brüsszel.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Uniónak az az egyik fő problémája, hogy a kormány gazdaságot konszolidáló intézkedései nem jelentenek megoldást hosszú távon, a miniszterelnöki szóvivő azt mondta: a nemzeti ügyek kormánya azzal teremti meg a fenntartható gazdaságpolitika alapjait, hogy csökkenti az államadósságot és a költségvetési hiányt, valamint növeli a foglalkoztatást.

Kapcsolódó elemek