Tarlós bízik benne hogy sikerül rendezni a BKV ügyét
A fővárosi önkormányzatnál nincs eldugott pénz - állítja Tarlós István. A főpolgármester az m1 Az Este című műsorában elmondta: nehéz helyzetben van az ország, a miniszterelnök pedig „nemzetmentő tevékenységgel kísérletezik”, ő azonban bízik abban, hogy sikerül a BKV ügyét rendezni. Ennek ellenére jelenleg nincs olyan felesleg, amelyet át lehetne csoportosítani, hogy elkerüljék a BKV csődjét - mondta.
Dátum: 2012-01-12 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:47.404136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kevesen tudják, hogy - bár Budapest az ország leggazdagabb régiója - a fővárosnak 2012-től nincs bevétele a befizetett szja-ból - mondta Tarlós István. Hozzáfűzte: így hiába magas a formális GDP, a város emiatt bizonyos uniós pénzekre sem pályázhat.
A főpolgármester úgy véli: nem fogják államosítani a BKV-t. 2010-ben ez egy teljesen tönkretett vállalat volt olyan járműparkkal, amelynek nagy részét már 15 éve le kellett volna cserélni - mondta. Annak érdekében, hogy elkerüljék a csődöt, megszüntették a kifogásolható szerződéskötési gyakorlatot, valamint csökkentették a fizetéseket és az egyéb juttatásokat is - tette hozzá Tarlós István.
Ha sikerül megállapodni a miniszterelnökkel, akkor a főváros mintegy 9 milliárd forintot tud felszabadítani, amelyből az aktuális hitelvisszafizetési kötelezettség még teljesíthető - jelentette ki a főpolgármester. Ehhez azonban január 27-ig megoldást kell találni a BKV finanszírozására.