Március 15-én lesz a Fidesz nagy rendezvénye
Március 15-én lesz a Fidesz "nagy" rendezvénye, az az erődemonstráció, amivel a párt saját tagságának is demonstrálná, hogy képes százezres nagyságrendben mozgósítani – mondta Kósa Lajos csütörtökön a hvg.hu-nak.
Dátum: 2012-01-12 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:31:51.781847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Általában március 15-ét meg szoktuk ünnepelni, és valóban sok támogatóra számítunk" – fogalmazott a Fidesz ügyvezető alelnöke.
Több közéleti személyiség Békemenet Magyarországért címmel hirdetett demonstrációt a kormány mellett a legnagyobb internetes közösségi oldalon jövő szombatra. A kezdeményezőkhöz csatlakozik a Civil Összefogás Fórum is. A megmozdulást Bayer Zsolt újságíró, Bencsik András főszerkesztő, Bencsik Gábor történész, Bíró Ica énekes, Pataki Attila zenész, Pozsonyi Ádám író, Schulek Ágostonné, Stefka István főszerkesztő, Szentmihályi Szabó Péter író, Szalay Károly író, Széles Gábor vállalkozó, Szőnyi Kinga műsorvezető és mások kezdeményezték.