Együttműködési tárgyalás a Fidesz és az MDF között
Várhatóan a jövő héten találkozik Dávid Ibolya, az MDF és Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke, hogy a két szervezet közötti együttműködési megállapodásról tárgyaljanak egymással - közölte csütörtökön Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2003-06-26 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:03.688364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy a Fidesz szövetséggé alakulása kapcsán a korábbi együttműködési megállapodásokat június végi hatállyal felmondják, és az országos választmány hét végi felhatalmazása alapján újakat kötnek.
A Fidesz első körben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel, a Kisgazda Polgári Egyesülettel és a Fidelitasszal köt megállapodást. Pokorni Zoltán jelezte, hogy a jövő héten kezdik meg a tárgyalásokat a demokrata fórummal. Hozzátette: valószínűleg a Lungo Drommal is megállapodást írnak majd alá, de előbb egy testület létrehozásáról döntenek, amely a cigányság problémáival foglalkozik.
MTI - fidesz.hu