Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagyrészt uniós forrásból épülhet fel a Semmelweis bölcsőde Vecsésen

Nyárra elkészülhet, ősszel pedig már gyermekeket fogadhat Vecsés új, ötven férőhelyes bölcsődéje. Az építkezés költségeinek 90 százalékát uniós forrásból fedezik – közölte a település önkormányzata pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2012-01-13 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:01.980581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t\xa0Az új gyermekintézményre azért van szükség, mert a kicsiket jelenleg fogadó, több mint 100 éve családi háznak épült, majd patikaként is működő Mária utcai ingatlan nem felel meg a követelményeknek.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A közel 800 négyzetméteres hasznos alapterületű, kétszintes Semmelweis bölcsőde részben a régi, lebontott épület helyére kerül. Az intézmény két telket foglal majd el, mert az önkormányzat a szomszédos, Károly utcai ingatlant is megvásárolta – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A csoportszobákon kívül egyebek mellett orvosi szobát, konyhát, alapanyag raktárt, fejlesztő helyiséget, irodákat, öltözőket és vizes blokkokat is kialakítanak a korszerű nyílászárókkal és szigeteléssel, valamint napkollektorokkal ellátott épületben, amelyhez zöld udvar is tartozik majd - írta Vecsés önkormányzata.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Kunhegyesi Építők Kft. kivitelezésében készülő, több mint 234 millió forintba kerülő beruházás költségeinek 90 százalékát uniós forrásból biztosítják, a fennmaradó részt önerőként az önkormányzat állja. A Semmelweis bölcsőde a tervek szerint már ősztől fogadhatja a gyerekeket.', '']

Kapcsolódó elemek