Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Több szerénység lenne indokolt a szocialisták részéről"

Több szerénység lenne indokolt a szocialisták részéről, ugyanis ha nem fáradoztak volna nyolc éven keresztül szisztematikusan Magyarország tönkretételén, ma sokkal jobb helyzetben lenne az ország - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője pénteken.


Dátum: 2012-01-13 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:04.515683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tSelmeczi Gabriella a nagyobbik kormánypárt szóvivője közölte ezt pénteken az MTI-vel a szocialisták nyilatkozatára reagálva.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A szocialista Burány Sándor pénteken azt mondta, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyaló delegációt vezető Fellegi Tamás Washingtonban elismerte az orbáni gazdaságpolitika bukását.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Selmeczi Gabriella szerint az országot eladósító és a végletekig kiszolgáltatottá tevő MSZP részéről több szerénység volna indokolt. Mint közleményében kiemelte: a Fidesz támogatja a kormányt a nemzeti érdekek érvényesítésében és abban, hogy konkrét érvek mentén konzultáljon a nemzetközi szervezetekkel a magyarországi jogszabályokról és a pénzügyi együttműködésről.', '']

Kapcsolódó elemek