Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiffán: Egységes koncepcióra van szükség Baranya területfejlesztésében

Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés pénteken megválasztott új elnöke egységes koncepció alapján képzeli el a megye területfejlesztését.


Dátum: 2012-01-13 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:06.067847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz országgyűlési képviselőként is dolgozó fideszes politikus az elnökké választását követő sajtótájékoztatón azt mondta: ehhez a közeljövőben létre kell hozni azt a területfejlesztési fórumot, amelyben Baranya nemcsak nagyobb, hanem kisebb városai, települései is képviseltethetik magukat.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Baranyában új megyei közgyűlési elnök választására azért volt szükség, mert a korábbi vezetőt, a szintén fideszes Horváth Zoltánt a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet területi igazgatójának nevezték ki, így december végén lemondott tisztségéről.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Tiffán Zsolt tájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy januártól a megyei önkormányzatoknak az intézményfenntartás helyett a területfejlesztés és a területrendezés vált a legfontosabb feladatává. Megjegyezte, hogy Baranyában az ezzel kapcsolatos munka megkezdése az elnökválasztás miatt néhány hetet késik, de igyekeznek behozni a lemaradást.

\xa0\xa0\xa0

Elmondta: megalakul a megyei területfejlesztési tanács, amelybe a megyei jogú város és a megyei közgyűlés delegál tagokat. Átveszik a regionális területfejlesztési tanács szerepkörét, feladatait, és felülvizsgálják a területfejlesztéssel kapcsolatos hatályos szerződéseket.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Tiffán Zsolt szólt a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva-programról. A projekt a fenntartható vidékfejlesztés mintegy 40 települést érintő hazai mintaprogramja. Ennek keretében 25 milliárd forintból, főként pályázati forrásból egy úgynevezett vízkormányzási rendszer kialakításával szeretnék a 150 évvel ezelőtt szabályozott Dráva környezetét az eredeti állapotába visszaállítani.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Dráva-meder által határolt Ős-Dráva térségében revitalizálják a holtágakat, tavakat, vizes élőhelyeket, amelyek közelében az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar fellendülését várják.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A közgyűlési örömének adott hangot, hogy a kivitelezés tavaly decemberben megkezdődhetett, és reményét fejezte ki, hogy a munkának egy évtizeden belül "csodálatos eredményei" lesznek.', '']

Kapcsolódó elemek