Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hetvenmilliós ingatlanvagyont kapott Tata

Tata önkormányzata helyi közterületeket és azokhoz tartozó közműveket, felépítményeket kapott ingyenesen a magyar államtól - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter és Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken sajtótájékoztatón, a Komárom-Esztergom megyei városban.


Dátum: 2012-01-13 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:07.495854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tMint arról Michl József beszámolt, 2005-ben kérte az akkori települési képviselő, hogy a katonai lakótelephez kapcsolódó közterület tartozzon a városhoz. Tata képviselő-testülete 2008-ban döntött arról, hogy ezen ingatlanokat térítésmentesen kívánja tulajdonba venni. A honvédelmi miniszter azzal a feltétellel járult hozzá a térítésmentes átadáshoz, hogy az átruházott ingatlanokon lévő felépítmények és a közműhálózat szintén az önkormányzat tulajdonába kerüljön, s a város a saját költségén biztosítsa azok és a közműszolgáltatás üzemeltetését.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az önkormányzat vállalta a feltételek teljesítését, így kaphatta meg a város a mintegy 72 ezer négyzetméternyi (a lakótömbökön kívüli köztereket, utakat, járdákat magában foglaló) ingatlanvagyont.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0 \xa0\xa0\xa0\xa0

Hende Csaba az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a terület értéke megközelíti a 70 millió forintot, de ez a nyilvántartási értéket jelenti, nem a kereskedelmit, hiszen a minisztérium nem a piacon üzletel ingatlanjaival. A miniszter hozzátette, hogy a tárgyalások folytatódnak további területek átadásáról.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0 \xa0\xa0\xa0\xa0

Michl József ezzel kapcsolatban közölte, sikerült megegyezésre jutni abban, hogy a település egyik legfrekventáltabb helyén lévő Fényes fürdőhöz közeli katonai lőszerraktárat máshová költözteti a minisztérium, így ott további ingatlanfejlesztések valósulhatnak meg. Kitért arra, hogy már készül a most megkapott terület fejlesztési terve, amelyben kiemelt szerepet kap az utak és a járdák rendbetétele, a parkosítás, valamint az új parkolóhelyek kialakítása.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

Tavaly december 23-án 42 állami ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról döntött a kormány. Ezek között több a Honvédelmi Minisztérium kezelésében állt eddig, így a tatai, Bacsó Béla úti (volt katonai) lakótelep közterülete és a Fényes lakópark melletti ingatlanok.', '']

Kapcsolódó elemek