Ültetvénymegújításra pályázhatnak a borászatok
Ültetvények korszerűsítésére és technológiai fejlesztésekre pályázhatnak a borászatok 2012-ben, beruházásokra jelenleg nem áll rendelkezésre forrás - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Szekszárdon az MTI-nek.
Dátum: 2012-01-14 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:08.446652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t"A szőlő- és borágazat a magyar mezőgazdaság nemzetközi kincset is jelentő ékköve, amely óriási minőségi fejlődést mutatott az elmúlt években" - jegyezte meg a tárca vezetője, aki szekszárdi és villányi borászokkal találkozott.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Jelenleg az európai uniós költségvetési ciklus végén vagyunk, amikor átcsoportosításokkal a megmaradó támogatásokból lehet újabb pályázatokat kiírni - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Fazekas Sándor elmondta: a szőlőültetvények korszerűsítésére - amelyre 2007 és 2013 között összesen 19 milliárd forint állt rendelkezésre - az idén márciusban írnak ki pályázatot, a célra más jogcímekből megmaradt, mintegy hárommillió eurót irányítanak át.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Szintén pályázhatnak a borászatok gépek és berendezések vásárlására, amelyet 2010-ben egymilliárd forintos kerettel hirdettek meg; a pályázati kiírás várhatóan az év második felében jelenik meg.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A miniszter a beruházások támogatásra vonatkozó kérdésére válaszolva elmondta: jelenleg nincs olyan forrás, ami erre rendelkezésre állna. "Fontos körülmény, hogy az uniós költségvetési ciklus végén vagyunk, a források legnagyobb részét felhasználták, ezért meg kell keresnünk a visszamaradt tételeket, erről első félévben többet látunk" - fogalmazott.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A tárca vezetője kitért arra, hogy ez évtől átalakul a marketing rendszere; az agrármarketing a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerül, az eddig bormarketingre fordított forgalomba hozatali járulék pedig megszűnik. Ez utóbbi évente mintegy 800 millió forintot jelentett, ami most a termelőknél marad.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Sok kritika érte a bormarketing működését, ezért jobb, ha a termelők a saját kezükbe veszik a területet - mondta Fazekas Sándor.', '']