Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: A legversenyképesebb gazdaság kialakítása a cél

Február közepén kezdődik az Országgyűlés új ülésszaka, a kormány a rendelkezésre álló időt arra szeretné felhasználni, hogy áttekintse azokat a folyamatokat, amelyeket az ország megújítása érdekében indítottak - mondta a Duna TV Közbeszéd című műsorában Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője közölte: hétfőn azt a növekedési tervet vitatják meg, amelynek elkészítésével Matolcsy Györgyöt bízta meg Orbán Viktor.


Dátum: 2012-01-17 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:29.537390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter a Dunatv Közbeszéd című műsorában

Az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban a szóvivő megjegyezte: vannak olyan ügyek, amelyekben teljes egyetértés van a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között, más kérdésekben viszont eltérő álláspontokat képviselnek. A kormány jelenleg azokra a konkrét pontokra és érvekre vár, amelyek alapján meg lehet kezdeni a tárgyalásokat, addig azonban nem tehetnek semmit - mondta Szijjártó Péter.

A Jobbik zászlóégetésére reagálva a miniszterelnök szóvivője azt mondta: ez a cselekedet elfogadhatatlan, mert Magyarország elkötelezett tagja a világ egyik legerősebb szövetségének, és a jövőben is fontos feladata, hogy ezt a szövetséget erősítse.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 603, 'source_type': 'media', 'source_id': 8156, 'target_type': 'article', 'target_id': 114555, 'relation_type': 'describes'}