Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Látványos diplomáciai kudarc: a státustörvény módosítását semmi nem igazolta

Az Európa Tanács által elfogadott Jürgens-jelentés és a szomszédos országok módosított státustörvényt elmarasztaló nyilatkozatai a magyar kormány látványos kudarcát jelentik - hangsúlyozta Németh Zsolt a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten. A politikus elmondta: A kedvezménytörvény megcsonkítását sem a határon túliak, sem a szomszédos országok, sem pedig az európai intézmények nem igazolták vissza.


Dátum: 2003-06-26 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:06.038728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt rámutatott: a határon túli magyarok joggal tartanak attól, hogy a magyar kormány a továbbiakban is szabotálni fogja a státustörvény gyakorlati végrehajtását. - Eljött az ideje, hogy a kormány megkezdje a törvény végrehajtását, a támogatások kifizetését, a határon túli családok iránti mintegy hat milliárd forintos adósságának törlesztését - mondta.

Egyoldalú engedmények mint a gyengeség jele

A kedvezménytörvény módosítását követő szlovák és román nyilatkozatok kapcsán Németh Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyoldalú engedmények bizonyíthatóan nem javítják a határon túli magyarok helyzetét. - A magyar kormány lépéseit gyengeségként értékelik, aminek következtében fokozódik a határon túli magyarokra nehezedő nyomás - figyelmeztetett. Hozzátette: Különösen meglepő a román reakció, hiszen, az Orbán-Nastase megállapodás lezárta a törvénnyel kapcsolatos vitát. - A magyar diplomáciának nem az a feladata, hogy román és szlovák érdekeket képviseljen Magyarországon, hanem hogy magyar érdekeket képviseljen Románia és Szlovákia irányába - közölte.

Az ET-nek nem fog büszkeségére válnia

A Fidesz frakcióvezető-helyettese a Jürgens-jelentés alapján elfogadott ET-határozatot úgy értékelte, hogy az nem fog büszkeségére válnia az Európa Tanácsnak. - Ez utóbbinak el kell döntenie, miként veszi ki részét az Európában általában felfelé ívelő kisebbségvédelemből - jelentette ki.

Németh Zsolt úgy látja, a tanács abban is gyengének bizonyult, hogy betartassa a saját maga elvárását Jürgens úrral szemben, hiszen - mint utalt rá - Jürgensnek az európai státustörvényekről kellett volna összehasonlító elemzést írnia, de ehelyett saját szakállára a magyar törvényről kezdett el elmélkedni.

A fideszes politikus az ET határozatát értetlenséggel fogadja azért is, mert tartalmilag ellentétben áll a tanács számos dokumentumával, különös tekintettel a Velencei Bizottság jelentésével.

Elemi diplomáciai védelem nélkül

- Hogy ilyen helyzet előállhatott, abban ludas a magyar diplomácia is, hiszen egy esztendőn keresztül még az elemi diplomáciai védelemben sem részesítette a törvényt - emlékeztetett. Elmondta, ennek alapján joggal lehet állítani, hogy a törvényt egy évvel ezelőtt kedvezőbb nemzetközi klíma vette körül mint ma.

- Meg kellett volna várni a törvénymódosítással az ET jelentését, mert így annak további módosításra feltehetően nem szólították volna fel Magyarországot - húzta alá.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek