Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EKB vezetőivel folytatott megbeszélést Fellegi és Simor

Az Európai Központi Bank (EKB) vezetőivel folytatott megbeszélést kedden Frankfurtban Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - közölte az EKB sajtóosztálya.


Dátum: 2012-01-17 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:33.322572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eszmecserén Magyarország gazdasági helyzetéről és az MNB-re vonatkozó törvény "javasolt módosításáról" volt szó - mondta Miltényi Eszter, az EKB sajtóosztályának Ciprusért, Máltáért, Magyarországért, Szlovéniáért és Portugáliáért felelős munkatársa. A megbeszélésen részt vett Mario Draghi, az EKB elnöke, Vítor Constâncio alelnök, valamint Peter Praet és Jörg Asmussen igazgatósági tag, magyar oldalról pedig Fellegi Tamás és Simor András - tette hozzá.

A tárca nélküli miniszter sajtóirodájának korábbi közlése szerint Fellegi Tamás hétfőn és kedden Németországban folytatja Washingtonban megkezdett előzetes egyeztető körútját. Az EKB vezetősége mellett találkozik Jens Weidmann-nal, a Német Szövetségi Bank (Bundesbank) elnökével, Wolfgang Schäuble szövetségi pénzügyminiszterrel, vezető kormányzati politikusokkal és németországi bankvezetőkkel. Simor András e találkozók közül az EKB vezetőivel folytatott megbeszélésen vesz részt a tárca nélküli miniszter sajtóirodája előző heti közleménye szerint. Kedden a tárca nélküli miniszter sajtóirodája azt közölte az MTI-vel, hogy Fellegi Tamás a németországi programok lezárultával részletes tájékoztatást ad a megbeszélésekről.

Kapcsolódó elemek