Medgyessy-kormány: szájjal az aszályról
A Medgyessy-kormány ahelyett, hogy a szerdai ülésén végre érdemi döntést hozott volna az aszálykárok enyhítéséről, csupán arra volt képes, hogy aszály sújtotta területnek minősítse az országot. Ezzel újabb jelét adta tehetetlenségének - mutat rá csütörtöki közleményében a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetje.
Dátum: 2003-06-26 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:06.679788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A Medgyessy-kormány ahelyett, hogy a szerdai ülésén végre érdemi döntést hozott volna az aszálykárok enyhítéséről, csupán arra volt képes, hogy aszály sújtotta területnek minősítse az országot. Ezzel újabb jelét adta tehetetlenségének.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ennek ellenére üdvözli, hogy a kormány felismerte: aszály pusztít az országban. Ez azonban csak a kormány számára újdonság, az aszály tényével a gazdák már hosszú hetek óta tisztában vannak. Ők érdemi segítséget, kárenyhítést várnak a kormánytól.
A kabinet mindezt figyelmen kívül hagyta és az esetleges érdemi döntés meghozatalát most újabb két héttel elhalasztotta. Éppen ezért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ismételten felhívja a kormány figyelmét arra, hogy azonnali hatállyal tegyen valós, érdemi lépéseket az aszálykárok enyhítésére.
Budapest, 2003. június 26.
Glattfelder Béla
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Mezőgazdasági kabinet
fidesz.hu