Kovács: Politikai helyett jogi jellegű vita következik
A magyar kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az egyes magyar jogszabályokat érintő európai vita a politikai tartalom helyett végre a jogi, technikai részletekről szól majd a folytatásban.
Dátum: 2012-01-17 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:42.326375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Zoltán ezt azután nyilatkozta Strasbourgban újságíróknak, hogy az Európai Bizottság kedden úgy döntött: három kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen. "Tudomásul vesszük az Európai Bizottság döntését, és örülünk, hogy a vita végre arra a szintre kerül, ahová tartozik" - mondta az államtitkár, majd úgy fogalmazott, hogy "a fűtött politikai vita" helyett most már egy olyan, a technikai, jogi részleteket illető vitát lehet folytatni, amellyel az EU által felvetett kérdéseket "a lehető leggyorsabban, a legteljesebben és a legmegnyugtatóbb módon" tudják kezelni, megoldani.
Szavai szerint látható, bizonyos erők azon munkálkodnak, hogy a jogi és technikai érveket ütköztető vita helyett az Európai Parlamentben és más fórumokon is olyan politikai vitát gerjesszenek, amely "senkinek nem érdeke".
Arra a felvetésre, hogy Magyarországnak egy hónapja van a bizottsági aggályokra való válaszadásra, Kovács Zoltán úgy reagált: még nem ismerik a bizottság írásos érvelését, és nem tudják annak pontos indoklását, miért egy hónap áll rendelkezésre. Az egy hónapos határidő a fele a szokásosnak, az ilyen jellegű hivatalos értesítések ugyanis rendszerint két hónapot adnak az érintett tagállamnak.
Kovács Zoltán közölte azt is: az Európai Bizottság jogi álláspontjának megismerése és a magyar állásfoglalás megismertetése azon magyar tárcák szakembereinek a feladata, amelyekhez az adott terület tartozik.
Külföldi újságírók kérdéseire válaszolva a kommunikációs államtitkár azt mondta, politikai erők gerjesztenek vitát, mert Magyarországon és az EU-ban is húzódik egy politikai választóvonal azok között, akiknek érdeke a politikai vita, illetve akik ehelyett azt mondják, hogy az egész kérdést a jogi, technikai részletek egyeztetésének szintjén kell kezelni.
Magyarországnak és a magyar kormánynak nincs szégyenkeznivalója - jelentette ki, megjegyezve, hogy több mint 700 kötelezettségszegési eljárás van jelenleg is folyamatban az unióban: Magyarország ellen eddig 14 volt, a mostani hárommal pedig ez a szám 17 lett, ám az ország még így is igencsak az alján szerepel annak a listának, amely az egyes tagállamok ellen folyó eljárások számát mutatja. "Semmiféle különlegességről nincs szó" - zárta szavait Kovács Zoltán.
A kötelezettségszegési eljárások egyike - mint azt José Manuel Barroso bizottsági elnök Strasbourgban bejelentette - a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítanak. Döntött a biztosi testület arról is, hogy közelebbi tájékoztatást kér a kormánytól a bírói függetlenséget érintő egyes kérdésekkel kapcsolatban.
Barroso jelezte egyúttal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök január 24-én Brüsszelbe látogat. Tárgyalásaikon az említett témákról esik majd szó - fűzte hozzá. Mint megjegyezte, a bizottság remélte, hogy Magyarország végrehajtja a szükséges változtatásokat, eddig azonban ez nem történt meg.