Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az EP esélyt kapott a felelős magatartásra"

Óvatos derűlátással nyilatkoztak magyar néppárti európai parlamenti (EP-) képviselők kedden arról, hogy az unióban szakmai alapokra kerülhet a magyar jogalkotásról zajló párbeszéd, és demokratikus mederben folyhat le a Magyarországról szóló vita.


Dátum: 2012-01-17 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:42.696506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tGyürk András, a magyar néppárti delegáció elnöke szerint az Európai Bizottság által bejelentett három kötelezettségszegési eljárás során lehetőség nyílik arra, hogy a felek szakszerűen kifejthessék és összevethessék jogi álláspontjukat. Az pedig, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán megjelenik az EP strasbourgi ülésén, arra ad esélyt, hogy a parlamentben demokratikus mederben folytassák le a Magyarországról szóló vitát - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Szerinte az, hogy Orbán személyesen fejti ki a véleményét Strasbourgban, az egyfelől a demokratikus elkötelezettség tanúbizonysága, másfelől annak igazolása, hogy a fontosnak ítélt párbeszéd egyik jelentős terepe az EP.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az "EP esélyt kapott a felelős magatartásra" - fogalmazott Gyürk a szerdára beütemezett vita kapcsán. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy a vita során folytatódik az általa "indulatos rágalomhadjáratnak" nevezett gyakorlat. Ez azonban - hangsúlyozta - az EU egészének okozna károkat, az unió elleni indulatokat szító szélsőségeknek kedvezne.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Deutsch Tamás néppárti EP-képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az unióban nagyon sok kötelezettségszegési eljárást folytatnak le, és Magyarország ellen kifejezetten kevés ilyen eljárás indult.', '']

Kapcsolódó elemek