Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország minden kritériumnak megfelel majd"

Nem hozott nyilvánosságra konkrétumokat az Európai Bizottság. Magyarország ellen három eljárást indított a nemzetközi szervezet kedden, ám a pontos kifogásokra egyelőre várni kell. A kormány örömmel vette tudomásul, hogy a pártpolitikától túlfűtött vita végre a megfelelő jogi, technikai mederbe került – mondta a Duna TV Közbeszéd című műsorában Giró-Szász András.


Dátum: 2012-01-18 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:43.085894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Giró-Szász András a Duna Tv Közbeszéd című műsorában

Magyarország számára is fontos, hogy az európai joggal összhangban alkosson törvényeket, és megteszik az ehhez szükséges lépéseket – tette hozzá. A kormányszóvivő kijelentette: ha elfogadják a bizottság javaslatait, akkor véghezviszik a módosításokat, ellenkező esetben azonban ragaszkodni fog álláspontjához a kormány.

Giró-Szász András szerint azt nem lehet megítélni, hogy a kormány válaszában már a törvénymódosításokat is csatolja-e. Ehhez ismerni kell a konkrét kifogásokat – mondta, hozzátéve: Magyarország minden olyan kritériumnak megfelel majd, amit vele szemben támasztottak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2449, 'source_type': 'media', 'source_id': 8167, 'target_type': 'article', 'target_id': 114583, 'relation_type': 'describes'}