Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dzurinda óva inti a magyar kormányt

Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő nagyon helyes lépésnek nevezte, hogy kormányának szlovák tagjai - a magyar nemzetiségű kormánytagok ellenszavazatai mellett - elfogadták azt a kormánynyilatkozatot, amelyben Pozsony kimondja: sem most, sem a jövőben nem kíván beleegyezni a magyar kezdvezménytörvény szlovákiai alkalmazásába.


Dátum: 2003-06-26 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:07.638164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szlovákia minden alkotmányos tényezője köteles védelmezni Szlovákia alkotmányos rendjét és az ország függetlenségét - mondta csütörtökön a kormányfő, majd a Magyar Koalíció Pártjához tartozó politikusok ellenszavazataira utalva úgy fogalmazott: "Indokolatlan, hogy az egyik koalíciós párt feszültséget gerjesztett."

Kormánya lépését Dzurinda az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének szerdán kiadott határozatában is igazolva látja, mert szerinte a testület elvárja Budapesttől, hogy az hangolja össze a törvényt a szomszédos országokkal.

Dzurinda az Európa Tanács szlovák parlamenti küldöttségének tagjait dicsérve nagy örömének fejezte ki amiatt, hogy Strasbourgban "megvédték Szlovákia állami és nemzeti érdekeit, nemkülönben az ország polgárainak jó együttélését szolgáló érdekeket". Hozzátette: sajnálja, hogy nem küldöttség tagjai voltak egységesek - ezzel a megjegyzéssel nyilvánvalóan az MKP két ET-küldöttjére: Duka Zólyomi Árpádra és Bauer Editre utalt.

Dzurinda szerint a kedvezménytörvény területenkívülisége egyértelmű. Most már a magyar kormányon a sor, de a jövőbeni fejleményektől függ, hogy országa a kormánynyilatkozaton túlmenően megalkotja-e vagy sem az egyre gyakrabban emlegetett ellentörvényt. A szlovák kormány mindenesetre felszólította a magyar kormányt, hogy tartózkodjon a törvény szlovákiai alkalmazását szolgáló gyakorlati lépéseitől, hiszen azok csakis bizonyítékul szolgálnának területen kívüli hatályra. "Nem kívánom, hogy ennek következményei előálljanak" - idézte Dzurindát a SITA hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek