Etiópiai merénylet: csütörtökön érkezhetnek haza a túlélők
Csütörtök reggel érkezhet Magyarországra az etiópiai merénylet három magyar túlélője - tudatta a Miniszterelnökség az MTI-vel szerda délután; a magyar állampolgárok már az afrikai ország fővárosában, Addisz-Abebában vannak.
Dátum: 2012-01-18 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:32:57.789190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tSzijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a közleményében azt írta: minderről a Külügyminisztérium nem sokkal ezelőtt tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt. A szóvivő tudatta azt is: a Terrorelhárítási Központ munkatársai csütörtök hajnalban érkeznek a térségbe, ahol az ügyben érintett társszervekkel együtt bekapcsolódnak az információgyűjtésbe. Feladatuk, hogy tisztázzák a terrortámadás összes körülményét, és a helyszínen bizonyosodjanak meg arról, hogy további magyar állampolgárok nincsenek veszélyben, illetve az elrabolt külföldiek között - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Szijjártó Péter korábban, az Interpol etiópiai irodájának hivatalos bejelentését ismertetve azt közölte, hogy két magyart, két németet és egy osztrákot öltek meg a fegyveresek az etiópiai merényletben; egy magyar könnyebben megsérült, két németet és két etiópot elraboltak, két olasz elmenekült. A csoportból kilencen nem sérültek meg, őket, köztük egy magyar állampolgárt, elszállították a térségből. A holttesteket délután azonosítják Addisz-Abebában, pontos információkat ezután adhatnak. A Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén tartózkodó Szijjártó Péter magyar újságíróknak azt mondta: az egyik magyar halálát két lövés okozta, másikukét pedig az orvosi ellátás teljes hiánya.', 'A Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője, Mezősi Gábor az MTI-vel azt közölte, hogy a szegedi egyetem munkatársai az etiópiai merénylet magyar áldozatai.']
Eddig nem sikerült azonosítani az etiópiai merénylet áldozatait
A Külügyminisztérium röviddel ezelőtt arról tájékoztatta a Miniszterelnökséget, hogy elsőre sikertelen volt az etiópiai merénylet halálos áldozatainak azonosítása. Egyetlen uniós konzulnak sem sikerült megállapítania az Addisz-Abebába szállított holttestek személyazonosságát, azok állapota és a környezeti körülmények miatt. A magyar külügyi tárca egyúttal emlékeztet: éppen a múlt héten frissítették a térségre vonatkozó utazási tanácsokat, arra kérve a magyar állampolgárokat, hogy az útjuk előtt regisztrálják magukat a magyar külképviseletnél, saját biztonságok érdekében - írja közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.