Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sodródó gazdaságpolitika: a kormány csak ülésezik és mesél

Továbbra is a sodródás jellemzi a Medgyessy-kormányt. Ezt mutatja az is, hogy három héttel a rossz döntésnek bizonyuló sáveltolás és a Medgyessy-csomag bevezetése után a gazdasági élet szereplői továbbra sem tudnak semmit a kormány konkrét gazdaságpolitikai elképzeléseiről - olvasható a Fidesz gazdasági kabinetjének csütörtöki közleményében.


Dátum: 2003-06-26 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:07.947377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Továbbra is a sodródás jellemzi a Medgyessy-kormányt. Ezt mutatja az is, hogy három héttel a rossz döntésnek bizonyuló sáveltolás és a Medgyessy-csomag bevezetése után a gazdasági élet szereplői továbbra sem tudnak semmit a kormány konkrét gazdaságpolitikai elképzeléseiről.

Egy évvel a kormányváltás után nagyon szerény eredménynek számít, hogy világos átgondolt döntések és intézkedések bejelentése helyett a gazdaságpolitika irányítói csak egy rendkívüli ülést tudnak felmutatni.

Két hónap múlva a jövő évi költségvetésről kell tárgyalnia a kormánynak. Ennek ellenére a gazdaság szereplőinek nincs érdemi információjuk többek között a konkrét adócsökkentési és beruházás-ösztönzési lépésekről.

Budapest, 2003. június 26.

Fidesz -Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Gazdasági Kabinet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek