Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pecsenyék Strasbourgja


Dátum: 2012-01-19 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:01.000128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Máté T. Gyula: ...a magyar miniszterelnök tegnap délután elment az Európai Parlament ülésére. Nem hívták ugyan, de úgy gondolta, mivel mégiscsak egy politikai közösség tagjai vagyunk, talán kíváncsiak a véleményére. Magyarország európai és demokratikus ország, az unió tagja. Ha az unió más tagjainak, végrehajtó szerveinek gondja van velünk, üljünk le, beszéljük meg, tisztázzuk. Netán érdemes eljönni Magyarországra, és megnézni, miről is beszélünk igazából. Az Európai Bizottság által felvetett problémákat pedig orvosoljuk, ahogy ezt tettük eddig is.

Világos, egyértelmű, tárgyalásra és párbeszédre ösztönző szavak. Ha úgy tetszik: európai szavak. Amelyek senkit sem érdekeltek. Legalábbis az európai IMF-koalíció frakcióiban. Tudják, ezek az MSZP, Gyurcsányék és az LMP anyaegyletei, amelyeknek szavuk a demokrácia, törvényük a valutaalap. Az IMF amúgy azt teszi, ami a dolga: hitelt kínál, tukmál és kényszerít, majd kiveri a feltételeket, hogy a befektetett tőke minél jobban megtérüljön az adott országban. Embertől, élettől, nemzettől függetlenül, akár embert, életet és nemzetet is semmibe véve. Brókerszakkönyvben ez nagyszerű, valós társadalomban nem annyira. Az IMF-koalíció pártjai sorsukat az előbbihez kötötték. Így szólaltak fel tegnap is Strasbourgban.

Kapcsolódó elemek