Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rólunk - másképp


Dátum: 2012-01-19 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:01.341073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiss Gy. Csaba: Úgy látszik, mintha a válságban forgolódó Európai Uniónak az eurózóna megoldatlan problémái idején szüksége lenne egy súlyos gazdasági helyzetben lévő, kevéssé ismert, volt kommunista országra, amely alkalmas hisztériakeltésre, a figyelem elterelésére. A kétharmados jobbközép többség már eleve bántotta a balliberális, hatvannyolcas hangoltságú nyugati médiavilágot. Ahogy Bohumil Dolezal prágai közíró írta január 13-i jegyzetében: „Úgy akarja keresztülvinni akaratát az unió, hogy megtagadja Magyarországtól a gazdasági segítséget. S ha kitart az ország a véleménye mellett, gazdasági csőd fenyegeti. Ki nem mondott, de egyértelmű cél a 2010-es magyar választási eredmények felülbírálása.”

Világosan kell látni, hogy minden erre utaló jel ellenére sem egynemű Magyarország képe a nemzetközi közvéleményben. A hazai közvetítés viszont teljesen egyoldalú. A múlt hétvége néhány lengyel és cseh cikkével kívánom ezt bizonyítani. Varsóban igazi sajtósikernek számít a tavaly piacra került Uważam Rze, a legnagyobb példányszámú hetilap. A január 9–15-i számban Igor Janke, a jó nevű újságíró Hogyan kaszabolja Orbánt az Európai Unió címmel mutatta be az olvasóknak a magyar helyzetet. Sorra veszi a méltatlan és pontatlan állításokat, következetesen bírálja az európai média egyoldalúságát. Világosan leírja, milyen következetesen igyekezett a kormány csökkenteni az állami adminisztrá­ciót, lefaragni a költségeket, fölemelte a nyugdíjkorhatárt. Mindezt érdemi és hasznos döntéseknek tartanák mindenütt a válságtól sújtott Európában, teszi hozzá. Ám a cikkíró szerint kevés külföldi újságíró néz utána a tényeknek, megelégednek azokkal az információkkal, amelyeket a baloldali liberális magyar médiától kapnak.

Kapcsolódó elemek