Már látszanak az új gazdaságpolitika eredményei
2010-ben az új kormány kiemelt nemzeti ügyként jelölte meg a munkahelyek megvédését, és újak létrehozását - emlékeztet Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője csütörtöki közleményében.
Dátum: 2012-01-19 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:06.118600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2