Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közlemény

A bíróság megállapítja, hogy azzal, hogy a II. r. alperes 2009. december 11-én a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatón valótlanul állította, az I. r. alperes pedig az eseményről saját honlapján ugyanezen a napon közzétett „Feljelentés Bábolna MSZP-s polgármestere ellen” című közleményben valótlanul híresztelte, hogy dr. Horváth Klára korábbi bábolnai földügyeket „megúszott” volna, megsértették a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.


Dátum: 2012-01-19 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:07.773312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA bíróság megállapítja, hogy a II. r. alperes által az I. r. alperesnél tartott sajtótájékoztatón a II. r. alperes 2010. december 21-én valótlanul állította, az I. r. alperes pedig az eseményről ugyanezen a napon közzétett „Lebukott a bábolnai polgármester” című közleményében valótlanul híresztelte, hogy dr. Horváth Klára a 2007-es vagyonnyilatkozata tekintetében közokirat-hamisítást követett volna el, a bábolnai polgármester nevéhez korrupciós ügyek sorozata fűződne, megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.', 'A bíróság kötelezi az I., II. r. alpereseket, hogy elégtétel adásaként a jelen ítélet rendelkező részét tegyék közzé az ítélet jogerőre emelkedését követő 8 napon belül a Fidesz.hu honlapon legalább harminc napra, a perbeli közleménnyel azonos elérhetőséggel, és a megállapított jogsértésért fejezzék ki sajnálkozásukat.', 'A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és dr. Budai Gyula a megállapított jogsértésekért sajnálkozásukat fejezik ki.

']

Kapcsolódó elemek