Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pécs: megkezdi működését a város eladósodásának okait vizsgáló bizottság

A város eladósodásának okait vizsgáló ideiglenes bizottság működik a pécsi városházán a következő két hónapban. A helyi Fidesz-KDNP-frakció erről szóló javaslatát csütörtökön tárgyalta a város közgyűlése.


Dátum: 2012-01-19 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=177004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:33:08.437129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tMint Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP városházi frakciójának vezetője az ülésen elmondta, a bizottság az 1990 és 2011 közötti időszakra vonatkozóan vizsgálja a város eladósodásának körülményeit, mértékét, a hitelek futamidejét, azok felvételének indokait és a mindenkori döntéshozók felelősségét.\xa0A frakcióvezető azt kérte a közgyűlésen, hogy minden politikai erő delegáljon egy tagot a testületbe, a Fidesz részére pedig biztosítson egy plusz helyet az elnöki posztra.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az így héttagúra tervezett bizottság munkájában azonban az MSZP csak feltételekkel volt hajlandó részt venni. Tóth Bertalan, a párt városházi frakcióvezetője azt javasolta, hogy a bizottság egyúttal vizsgálja meg azt is, hogyan alakultak az önkormányzatnak biztosított állami források, és milyen uniós fejlesztések kezdődtek a városban ebben az időintervallumban. Ezt a közgyűlési többség nem fogadta el, így a szocialisták nem delegáltak tagot a testületbe. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'A bizottság így Hoppál Péter (Fidesz) elnök, Trombitás Károly (Fidesz), Kővári János (Összefogás Pécsért Egyesület), Oszoli Dénes (KDNP), Gyimesi Gábor (Jobbik) és Keresztes László Lóránt (LMP) részvételével áll majd munkába. A testületnek két hónap áll rendelkezésére, jelentését pedig a március 22-én ülésező közgyűlés elé kell tárnia. A grémium díjazás nélkül látja el feladatát.\xa0Az eladósodottsághoz vezető okok feltárását és a felelősség vizsgálatának indokoltságát az önkormányzati jutalmazások megalapozottságával korábban foglalkozó ideiglenes bizottság tagjai vetették fel. Emellett a Fidesz pécsi szervezete telefonos közvélmény-kutatást is folytatott a témában. Ez azt mutatta, hogy a megkérdezettek túlnyomó része kíváncsi az eladósodás okaira.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megyei jogú városok pénzügyi egyensúlyi helyzetét áttekintő ellenőrzésének december végén közzétett eredménye alapján a pécsi önkormányzat adóssága 2006 végétől 2010 végére 13,7 milliárd forintról 37,9 milliárd forintra emelkedett. \xa0\xa0 \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az ÁSZ szerint a város gazdálkodását pénzügyi kockázatok veszélyeztetik, a pénzügyi egyensúly gyors helyreállítása és hosszú távú fenntarthatósága azonnali intézkedéseket igényel.\xa0\xa0A szervezet a többi között azt javasolta a polgármesternek, dolgoztasson ki olyan intézkedési tervet, amely tartalmazza a bevételnövelő lehetőségek feltárását, a folyamatban lévő és a tervezett beruházások, egyéb kiadási kötelezettségek teljes körű felülvizsgálatát, az adósságszolgálat szerkezetének áttekintését. \xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere január elején arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a város adósságcsökkentésre fordítja a tavaly év végén kormánydöntés alapján kapott egymilliárd forint többlettámogatást.', '']

Kapcsolódó elemek